1 bögre feketeerdő



Biztonságtechnikán jutott eszembe ez a változat még tegnap, de a kivitelezés ma történt.

A recept:
4 evőkanál liszt,
1 csipet sütőpor,
1 púpos ek. kakaópor,
3 ek. porcukor,
3 ek. tej - helyettesíthető meggyes likőrrel,
1 ek. olaj,
1 tojás,
2 kocka ércsoki feldarabolva,
3 ek. meggyreszter.
A meggyreszter átmenet a meggylekvár és a meggylé között, tulajdonképpen az eredeti recept szilvára szólt, de én gyártom meggyel is, mert kókuszgolyóban tökéletes :)
A hozzávalók összekeverése után 4 percig mikrózzuk.
Egyéb tippek Aranielnél található.



A tejszínhabért nem rajongok, de ehhez kifejezetten jól illett, még apukám is azzal nyomta :)

Orgazmus élmények a konyhában

Az'szem minden évre jut egy ilyen.
Első ilyen élményemet ennek a csokis csodának köszönhetem.
A másodikat a juhtúrós poginak.
És most a fahéjas-kakaós csiga :)
Pedig nem is volt hozzá kakaóm, így Trinity receptjét kicsit átalakítottam.
A tésztát:
- 3,5 dl tej,
- 3 tojássárgája,
- 10 dkg olvasztott vaj,
- 1,5 kk. só,
- 4 ek. cukor,
- 2,5 dkg élesztő,
- 60 dkg liszt.
... kelesztés után ketté vágtam és két egyforma téglalapot nyújtottam. Majd az alsót megkentem a fahéjas krémmel: ebben 15 dkg olvasztott margarin, 6 ek. cukor és 1 ek. fahéj van. Ezután rátettem a másik lapot, megkentem margarinnal és szórtam rá neszpik kakaót :) Ekkor jött a tészta összetekerése és felszeletelése.
Csináltam egy adagot a muffin sütőben:



Aztán csigák formájában sült a többi:

Egyszerűsített csokis ravioli 1.0 vaníliaöntettel

Először a tésztát készítjük el. Ehhez szükség lesz:
- 20 dkg liszt,
- 2 tojás,
- 3 ek. cukor,
- 4 cl víz. Honnan tudom ilyen pontosan? Mert a jégeres poháron 2 és 4 cl-es jelölés van :)
Ha kellően összedolgoztuk mehet a hűtőbe.

Kifőzünk egy csokipudingot. Ne felejtsük ki a cukrot! Én majdnem elfelejtettem. Hogy miért? Egy vicces történet miatt, amit majd msn-en mesélek el :)

Ezután jöhet a vaníliaöntet. Először csokisat akartam, de az már nem volt a fiókban.

Most újra kivesszük a tésztát, kinyújtjuk nagyon vékonyra. Ez mennyi? 1-2 mm. Korongokat szaggatunk, egyikbe teszünk a kihűlt csokipudingból a másikat rátesszük és összenyomkodjuk. Idegőrlő... de így jár az, aki nem találja a derelyevágót :)

Ha legyártottuk mindent már csak a kifőzése van hátra cukros vízben. Kb. 3-4 percig fő.
Langyosan a legjobb!

Töltött kifli

Nem most készült, de nem volt időm felrakni. Igen, a manga olvasás sok időt elvesz a napjaimból :) Valamint felraktam egy másik sablon, mert a régi bekrepált. Holnap majd be is fejezem a szépítgetését.



A tészta receptjét nem írom le, mert soha többé nem fogom csinálni, nem jött be :)
De a tölteléket lejegyzem, mert finom volt és fogom használni máskor is.
Végy egy tálat. Kockázz apróra sonkát, reszelj sajtot - típusában ízlés szerint választhat mindenki -, ezeket keverjük össze 2 ek. tejszínnel és 1 ek. tejföllel.

Tésztát azért ajánlok hozzá, azt, amivel én csinálom majd legközelebb! Ezt itt Max oldalán találtam :) Már neki akartam esni, de vasárnapra helyeztem, így lesz mit vinni egyetemre :)

Lyukas fánk


Az eredeti Maxnál. Én sem sokat alakítottam rajta.
10 dkg rétes lisztet összekevertem 40 dkg sima liszttel, beleöntöttem a közepébe csinált mélyedésbe 3 dl langyos tej, 2,5 dkg élesztő, 1 tk. citromos só és 5 dkg cukor keverékét. Ha felfutott az élesztő rakunk még bele 2 tojássárgáját, 1 tk. vaníliaaromát és 5 dkg vajat.
Eztán jön a dagasztás és a kelesztés.
Majd a nyújtás, hajtogatás, szaggatás, sütés.
A szaggatásra kitérek. Párom tanácsára a nagyobbik linzerformát választottam. De megoldható két különböző átmérőjű pohárral, akkor nagyobbak lesznek a lyukak. Legközelebb én is ez utóbbit választom.

A hét képe

Egy tanúsággal:



Csokizás után mossunk fogat! :)

Ma megfőztem életem első gulyás levesét, ami finomra sikeredett :) Kép majd holnap este felé, délelőtt ugyanis elektromos kemencék, délután pedig kazánok órám lesz. Persze első hét, így remélhetőleg tanárbácsink nem tartja majd meg mind a 4 órát délután.
És valamelyik olvasóm nem tudja véletlenül mi az a cella automatika módszer?? Mert van ebből is 3 órám pénteken.

Ostyaházikó

Ismét egy süti, ami eredetileg nem így néz ki csak én vagyok ügyetlen :) De ízre finom ,mert tegnap este gyártottam két 30-40 centis rudat, amiből az egyik reggelre eltűnt. A tolvaj a két koránkelő lehetett, szüleim, akik beteges módon szeretnek édességet reggelizni :)
Ami a sütihez kell:
1. ostyalapok, amit boltban szerzünk, majd ketté vágjuk őket vertikális irányban.
2. kakaós rudacskák, amiket mi formálunk az alábbi tésztából:
10 dkg porcukor összekeverve 1 tojással és 8 dkg margarinnal, valamint 2 ek. kakaóporral, 22 dkg liszttel és fél csomag sütőporral. Ha gyúráskor nehezen kezelhető adhatunk hozzá egy kis tejfölt. Csak ne essünk túlzásba vele. Nekem sikerült és laposak lettek sütés közben a rudacskáim :(
+ elég gyorsan sül kb. 8-10 perc alatt, szóval ne menjünk be megnézni a sorozatunk következő részét :)
3. krém:
2 vaníliapudingot kifőzünk 7 dl tejben és elkeverünk benne 3 ek. liszt és 1 tojás keverékét, majd adunk hozzá még egy fél citrom reszelt héját, és amikor kihűlt összekeverjük 30 dkg porcukor és 30 dkg margarin keverékével.

Végül jöhet a legnehezebb rész ( legalábbis nekem!): az összerakás.
Megkenjük a padlásfödémet és ráteszünk egy kakaós rudat a tetejére, aztán jöhet újra krém és újra egy barna gerenda :) A végén két ostyalapot rakunk az oldalára és bábum! kész is!
Az eredeti persze úgy nézett ki, hogy 3 kis rudacska volt arányos távolságokra.


A napjaim amúgy nem valami izgalmasan telnek így a szünet utolsó hetében. Kitakarítottam a mosógép adagolótartályait és néztem halom anime :) Rákaptam a manga olvasásra megint, így beértem a mangafox-on az Itazura na kiss fordítóját és a Kiss fordítóját is. Azt hittem elmúlt beteges vonzódásom a shoujo és ecchi mangák terén, de tévedtem. Vagy az unalom vitt vissza rá :)
Gondolom az én koromban már nem kéne , hogy ezek lekössenek, de későn érő típus vagyok. A bölcsesség fogam is most jön, pedig már idén 28 leszek. Megjegyzem ez utóbbi dolog elég kellemetlen olyan érzékeny az ínyem, hogy inkább koplalok sem minthogy azon az oldat egyek. Persze ez sem árt, mert a szünetben elengedtem magam :)