2015 február

Sütöttem répatortát.
Voltam szép időben futni a parton.
Ittam finom bort :-)
Megszerettük a Csajok nevű sorozatot, és miközben néztük császármorzsát ettünk :-)
Szombat reggel a legjobb a másnap estéről maradt pizza, amit a Fogasból rendeltünk :-D
Vasárnap már a szendvics-kakaó kombináció
Teljesen hihetetlen, de nagyon finom szamócát lehet most is kapni!

Grillcsike

Tavaly ősszel írtam legrosszabb élményemről: az egészben sütött csirkéről. Eddig nem is próbáltam újra, a férjem is mindig lebeszélt, mert sajnált, hogy a kudarc mindig szar kedvem volt.
Tegnap aztán rávettem magam.
Fogtam a 2 kilós csirkét, megmostam, papírtörlővel szárazra töröltem. A bőre alá fűszervajat tuszkoltam, amiben volt rozmaring, kakukkfű, fokhagyma, só, bors, pirospaprika, cayenne bors. A belsejébe raktam egy fél citromot és pár gerezd fokhagymát. A bőrét megsóztam és megborsoztam, majd a hűtőbe raktam, mert vacsira szántam, korai lett volna 11-kor elkezdeni sütni :-)
Délután kivettem és egy jénaiban, a tetejével lefedve 2 órán át sütöttem 200 fokon. Minden 30 percben megfordítottam, az utolsó 15 percben pedig levettem a fedőt, hogy piruljon a csirke.
Finom omlós és szaftos csirke volt. Salátát ettünk hozzá, és ennyi maradt belőle:

grillcsirke maradék
Este csinálok belőle szendvicset :-)

legrosszabb napom, ha... :-)


Stefánia

Nem bonyolult étel, mert ez ugye fasít és főtt tojás...
Én általában 50 dkg darált hús szoktam használni a fasírthoz, ehhez adok 1 tojást, fűszerezem: sóval, borssal, pirospaprikával, fokhagymával, teriyaki szósszal, rakok bele egy szikkadt, beáztatott zsemlét (amiből természetesen a víz nagy részét kinyomtuk). Összekeverjük.
Egy őzgerinc formát kibélelünk baconnel, rápakolunk egy adagot a fasírt keverékből, a tetejére főtt tojást fektetünk, majd erre újra a fasírt keverékből, bacon kilógó részeit behajtjuk és mehet is a 200 fokos sütőbe 30 percre. Ezután kifordítjuk a formából egy tepsibe és visszatoljuk még 5 percre (érdemes a légkeverést ráindítani), hogy a bacon itt is megpiruljon.

saláta és paradicsom
A tepsis burgonyához veszünk tetszőleges mennyiségű, de méretben hasonló krumplikat (a kisebb méret szerintem praktikusabb). Héjában 7 percig előfőzzük, majd még langyosan felszeleteljük. Egy tepsibe rakjuk, fűszerezzük: sóval, borssal, szeletekre vágott fokhagymával. Öntünk rá egy kevés olívaolajat. 200 fokon sütjük kb. 15 percig. 
Legközelebb pirítani is fogom, hogy szebb legyen.

tepsis krumpli

New York cheesecake

Mivel még sosem csináltam ilyen sütit jól átböngésztem a netet, végül Zsófia receptjét használtam alapnak. A mennyiségeken változtattam és a kekszalapon is.

Az alap:
  • 215 g keksz, 1 csomag Győri Édes zabfalatok,
  • 125 g olvasztott, de nem meleg vaj.
A kekszet mozsárban, vagy gépben összetörjük, elkeverjük a vajjal,végül átrakjuk a formába.
22 cm átmérőjű tortaformát használtam, és az oldalára nem akartam most kekszes részt. Ha az oldalára is akar valaki, akkor szerintem majdnem két csomag keksz kell.
Amíg megcsináljuk a krémsajtos részt, addig ezt tegyük hűtőbe.


A krémsajtot rész:
  • 875 g krémsajt, 7 doboz Philadelphia 
  • 200 g porcukor,
  • 3 tojás,
  • 1 citrom reszelt héja, 
  • fél citrom leve,
  • 1 dl tejföl,
  • 1 dl tejszín,
  • 2 evőkanál étkezési keményítő.
Először a porcukort kell a krémsajttal kikeverni, aztán mehet bele a többi hozzávaló. Nem kell habosra keverni, szóval, mint látjuk, hogy a keverék homogén azonnal mehet a kekszes alapra.

180 fokra előmelegített sütőben sül 45 percig.
Sütés közben ajánlott a vízfürdő, tehát teszünk egy vízzel feltöltött tepsit alá.

Míg várunk a sütire eltakarítjuk a keletkezett romot:


Valamint megcsináljuk az öntétet. Nálam ez most szamóca volt. 50 dkg szamócát összefőzünk 5 evőkanál cukorral.
A kihűl öntétet a kihűlt tortára öntjük, és két órára a hűtőbe rakjuk.


Sajtos gnocchi

Mivel legutóbb nagyon sok gnocchi-t készítettem most csak elő kellett venne a fagyasztóból egy csomagot. Így 15 perc alatt kész volt a vacsi, már csak arra kellett várni, hogy ehető hőmérsékletűre hűljön :-)

Elkészítés:
Beállítjuk a sütőt 200 fokra és légkeverésre.
30 dkg gnocchi-t pár perc alatt kifőzünk. Átöntjük egy jénaiba, adunk hozzá 10 dkg kockára vágott bacon-t, 10 dkg kockára vágott mozzarella sajtot, összeforgatjuk, öntünk rá 1 dl tejszínt, megszórjuk a tetejét 10 dkg trappista sajttal és mehet a sütőbe.


10 perc múlva mikor a teteje már megpirult kivesszük és nekilátunk a vacsinak.
Ez az adag két főnek elég, legalábbis nekünk bőven elég volt :-)
Az eredeti recept itt található.

Nem hiszek semmiben :-)

Tegnap volt az Indexen egy cikk, és ehhez kapcsolódva láttam egy nagyon jó összefoglalást:


Ezzel kapcsolatban újra eszembe jutott a legszebb bók, amit valaha kaptam: két kolléganőm beszélgetett arról, hogy mindketten az angyalokban hisznek és az egyik rákérdezett nálam, hogy én miben hiszek. Mondtam neki, hogy semmiben,én épeszű vagyok, erre közölte, hogy "látszik rajtad" :-D

Gombapörkölt

Ma lenyűgöztem saját magam, mert hihetetlenül finomat főztem. Képet nem csináltam, mert nem nevezném fotogénnek :-D

Elkészítés:
1 nagy fej hagymát apró kockára vágunk, megdinszteljük 2,5 dkg vaj és 2 evőkanál olívaolaj keverékében. Rádobunk 1-1 felkockázott paradicsomot és paprikát, kicsit fonnyasztjuk, majd jön rá az 50 dkg gomba. Öntünk rá 1 dl vörösbort, hagyjuk elpárologni.
Fűszerezzük: pirospaprikával, borssal és egy csipet kakukkfűvel. Én sót a legvégén szoktam hozzá adni.
Öntünk rá 1 dl meleg vizet és közepes lángon főzzük, míg meg nem puhul a gomba. Ekkor sózzuk és hozzáadjuk a már kifőzött tésztát. Összekeverjük őket és kész is.

Fűszeres húsgolyók paradicsomos rizsszem tésztával

Ez maradékokból összerakott ebéd volt. Maradék darált hús és rizsszem tészta felhasználása :-)

Fűszerek a húsgolyókhoz: 20 dkg darált marhahús, worcester szósz, cayenne bors, só, feketebors. Kis golyókat gyúrunk és egy evőkanál olívaolajon körbesütjük.

Egy fej hagymát apró kockára vágunk, megpirítjuk 2 evőkanál olívaolajon, hozzáadjuk a rizsszem tésztát és ezt is megpirítjuk egy kicsit.
Utána adunk hozzá 2 dl paradicsompürét, 1 apróra vágott paprikát és 2,5 dl húsleves alaplét, valamit beledobáljuk a húsgolyókat.
Fedő alatt, közepes fokozaton kb. 35 perc alatt készül el.

Gnocchi

Első gnocchim hatalmas lett :-)


De a következő adagot már kisebbre vágtam.

Pár krumplit megfőztem héjában és még melegen megpucoltam. Összetörtem (ekkor 70 dkg volt), raktam bele 1 evőkanalat olívaolajat, 1 tojást, 1 evőkanál reszelt parmezánt, sót, fehérborsot, majd annyi lisztet, amennyit felvesz :-D Ettől a kifejezéstől: "amennyit felvesz"  a férjemet mindig kirázza a  hideg :-D Ennél a receptnél lehetetlen pontos mennyiséget mondani, mert ezt befolyásolja a krumpli vizessége.
A tészta állaga mikor készen van: már nem ragad a kezünkhöz, de még puha, jól formálható. Ha az ember bizonytalan érdemes próbafőzést csinálni, régen én is csináltam a nudlinál.

A dolgunk a tésztával már csak annyi, hogy mint a nudli esetében kézzel sodorjuk, majd kisebb részekre vágjuk, aztán én egy villával lapítottam, hogy a pesto nagy felületen tapadhasson :-) De lehet így csinálni, ahogy Gennaro teszi:


Bő sós vízben 2 perc alatt készre főzzük a gnocchikat.
A maradékot, ami elkészült, de nem kellett az ebédhez, még kifőzés előtt, egymástól kis távolságokra egy műanyag lapra pakoltam, beraktam a fagyasztóba, majd 40 perc múlva kivettem és átpakoltam egy zacskóba és így ment vissza a fagyasztóba.

A pesto könnyen kivitelezhető, kell hozzá egy marék fenyőmag, 2 gerezd fokhagyma, 2-3 marék bazsalikomlevél, 2 evőkanál reszelt parmezán, só, bors, olívaolaj.
Fogunk egy mozsarat és összedolgozzuk, vagy egy gépet, mint Gennaro:


Mikor kifőtt a gnocchi még forrón összeforgatjuk a pestoval és melegen megesszük :-)

Fűszeres bagett


Leírom a receptet, de már azzal a módosítással, ahogy legközelebb fogom csinálni, mert most elrontottam. Túl sok lett a vaj a tésztába.

A tésztához (2 bagetthez, 2 fő részére) összedagasztjuk a hozzávalókat:20 dkg liszt, 4 g porélesztő, 1 dl víz, 1 kávéskanál só, 1 evőkanál olívaolaj. Ha duplájára kelt a tészta akkor két egyforma darabra osztjuk. Téglalap alakúra és 0,5 centiméter vastagra nyújtjuk mindkettőt.
Megkenjük őket a fűszeres vajjal, amiben van:10 dkg vaj, só, fehérbors, 2 gerezd zúzott fokhagyma. Pakolunk rá ízlés szerinti mennyiségben vékony kolbász karikákat.
Feltekerjük. Hagyjuk még 20 percig kelni. Végül 200 fokon sütjük, kb. 25-30 percig.