Hokkaido kenyér

Reggel szembesültem azzal, hogy a pékség zárva van. Ha nem lehet megoldani a vásárlást 200 méteren belül én olyan lusta vagyok, hogy inkább nekiállok sütni :-)

Egyik barátunk mesélt erről a kenyérről, hogy sokáig eláll, és nagyon puha.
És most már azt is tudom, hogy nem lehet elrontani.

Először elkészítjük a tangzhong-ot, ami 25 g liszt és 100 ml tej sűrűre főzve.
Ez lesz az alap, és ehhez adjuk a következő alapanyagokat:
35 dkg liszt,
4 g porélesztő,
60 g cukor,
5 g só,
1 nagy tojás felverve,
30 g olvasztott vaj.

A gép összedagasztja (én nem nagyon szeretek kézzel dagasztani), aztán hagyjuk kétszeresére kelni.
kivesszük és attól függően, hogy milyen formában sütjük több részre osztjuk. Én 4 részre osztottam és egy kerek 28 centis tortaformában sütöttem ki, amibe először sütőpapírt rakta,
Tehát 4 egyforma részre osztottam a tésztát, mindegyiket hosszúkásra nyújtottam és feltekertem, majd a formába raktam. Kb. 1,5 órát kelt még és azután raktam sütőbe 180 fokra, 40 percre.

Tök jól megemelkedett és nagyon puha lett.
A férjem szerint csodás nutellával, én majd később teszek rá mogyoróvajat és szamócalekvárt :-)


Az eredeti recept itt.